5-01.jpg

Isten ostora a parasztságon. Az utolsó újkori pestisjárvány kezelése egy mikroszintű forrásfeltárás tükrén keresztül (közli: Tompa László)

A Magyar Királyságot 1738–1743 között végigdúló pestis a rettegett középkori járvány utolsó nagy fellángolása volt; kezelése, megélése éppen úgy tükrözte az újkori fordulatot, a modernitásba való lassú átrendeződést, mint a XVIII. század többi gazdasági, társadalmi vagy politikai jelensége. A betegségtől való rettegés és a kollektív emlékezetbe mélyen bevésődött képzetek, túlélési stratégiák és válságkezelési reakciók kéz a kézben jártak a „modernnek” nevezhető, az abszolutikus hatalom által egyre erélyesebben és következetesebben alkalmazott megelőző és korlátozó lépésekkel.

Az „Isten ostoraként” is emlegetett „veszedelmes ragadozó nyavala” ellen természetesen sem az államapparátus, sem a földesurak, sem pedig a földnép, a parasztság nem volt képes érdemben cselekedni; a gyógyulás legnagyobbrészt a szerencsén múlott, a fő védelmi eszköznek ekkor is, ahogyan korábban, a megfertőződés kikerülése számított. A már „infectált” helyeket igyekeztek elkeríteni, elkülöníteni; tiltották a nagy tömegű összejöveteleket, készleteket halmoztak fel, alkalmasint az országhatárokat is lezárták – valahogy úgy, ahogyan a mostani, e forrásközlésnek szomorú aktualitást adó koronavírus-járvány kezelésének esetében.

1

Az 1738–’44-es pestis terjedése. A térképet közli:

Tóth G. Péter: „Ezen három szó: hamar, messze, későn pestis ellen orvosságod lészön.” Túlélési stratégiák és elvek pestisjárványok idején 1737–1745. Etnographia, 106. évf. (1995). 751–786.

Az újkor utolsó pestisjárványa történetének feltárásához központilag is igen sok forrás áll rendelkezésre: a helytartótanácsi levéltár C 37-es állagában (Acta Sanitatis) őrzött Acta Pestilentialia csomói a központi hatalom szemszögéből adnak rálátást a súlyos pusztításra. Ez alkalommal egy másik megközelítésből vizsgáljuk az 1738–’43-as epidémiát: egyetlen helyi példát kiemelve, a bicskei Batthyány-uradalomét, melynek tiszttartója, a járvány idején 39 esztendős hetényi Bedő Ferenc pályafutásának egyik legnehezebben kezelhető helyzetével nézett szembe 1739 novemberében, az első bicskei „pestislevél” (MNL OL P 1314 Batthyány-missilisek No. 67215) keletkezésének idején.

Bedő Ferenc frissen a nobilitas közé emelt kisnemesként (a család armalisát 1702-ben kapta) már a vélhetően 1732 környékén történt hivatalba lépésétől kezdődően földesurai érdekeinek maximális elkötelezettséggel történő teljesítésében látta kissé ingatag társadalmi pozíciójának zálogát. A bicskei és mányi lakosság egyáltalán nem kedvelte; az uradalom és a települések forrásanyagaiban egyre-másra találni kifejezetten ellene szóló jobbágypanaszokat. Az uradalom Batthyány-földesurai – II. Ádám özvegye, Strattmann Eleonóra grófné és fia, a későbbi nádor, I. Lajos – ugyanakkor kifejezetten elégedettek voltak munkájával, melybe a gazdaság mindennapos teendőinek felügyeletén túl a kiterjedt Batthyány-birtokállomány többi tiszttartóságával való kommunikáció, a szomszédokkal való kapcsolattartás és reprezentáció, sőt, a budai Batthyány-palota felépítéséhez szükséges építőanyag szállítmányozása is beletartozott.

A tiszttartó november 24-re keltezett levelét a következő sorokkal nyitja:

„Méltósághos Groff Feö Cancellarius Uram, nékem érdemem fölöt való nagy jó kegyelmes Uram:

Excellentiadnak tartozó kötelességhém szerent nagy alázatossan szolgálok. Nékem irot két rend béli Uri Leveleit Excellentiadnak eppen csak die 22. P[rae]sentis[1] vehettem kezemhez Fehérvári Postán heverven, az P[rae]clusio[2] miat ekkoraigh kezemhez Senki nem szolgáltothatta. Hogy Excellentiatokat kötelességhem szerént voltakeppen mostany veszedelmes sorsunkrul nem kévántam informalnom alázatossan követém, remélyvén azt, hogy az Nemes V[árme]gye Tisztyei, ugy általam T[ekintetes] Szabó János Inspector uramnak köldöt Levelembül Excellentiad hamaréb informaltotnyi fogh;”

A Bedő által emlegetett praeclusio, a vesztegzár a kora újkor legkorábbi éveitől fogva a pestis elleni védekezés leghathatósabb eszközének számított. Az „infectus” helységeket az államhatalom rendelkezései nyomán a vármegye, a földbirtokosokkal és tisztjeikkel egyetértésben, karhatalommal lezáratta; a feltétlenül szükséges átmenő küldeményeket (postát, pénzt) megfüstölték, ecettel-kénnel fertőtlenítették.

2

A lakosság többnyire kényszerűen tűrte az intézkedéseket, Bicskén és Mányon azonban más volt a helyzet: Bedő tiszttartó keserűen panaszolta, hogy munkáját ellehetetlenítik a jobbágyok állandó engedetlenségükkel:

„Hogy pedighlen Mányra, és Bicskére az Fölséghes mindenhatto Istennek látogató ostora ezen Hellséghekreis ki terjedett, nagyob reszent az magok szofogadatlanságoknak és alattomba valo kijárássoiknak s- vakmerősegeknek valoságossan lehet tulaidonittany, akiknek is sok rendbeli Fölseghes Urunk Parancsolati szerént szügseghes P[rae]cautiok,[3] és az Nemes V[árme]gyetül rendelt dispositiok intimaltottanak,[4] és általam szüntelen való M[éltósá]gos Uraságh büntetesse alat, hogy azon Parancsolatok , és dispositiok[5] serio observaltossanak,[6] s- megh tartossanak parancsoltam, nem cselekedték, semmit velek nem tehettem /: más kep is ad latus semmi ollyas embereim nincsen ittemek [sic!], nem csak az mostany Circumstantiakra[7] nizve, de máskorra is Excellentiatok it való szügseghes dolgaiban egy haidu forma szabados emberre nagyon szügséghem volna, magam mindenfele nem mehetek holmi galibas allopot[ot] intervenial[ni],[8] más kep itt hogy anyira a szolgálot nincsen fejes emberek talaltotnak. Arra való nizve alázatossan kérem Excellentiadat ha ugy […] mint hogy most szölö munka is legyén, méltoztatnék egy Emberül parancsolatot adnyi :/ hanem mostanában is az eö szokot modgyok szerént temetkeznek, Torokat tartannak, az fenyegetestül nem irtoznak, vélek ell nem lehet hitetny, hogy veszedelmes ragadozo nyavala legyén, az P[rae]destinatiot observallyák,[9] (…)”

Bedő legkomolyabb gondja tehát, hogy hiányzik mellőle a megfelelő mértékű karhatalom a pestis elleni intézkedések foganatosítására. A tiszttartó kötelessége volt a vármegyei és országos parancsok kihirdetése, melyeknek megszegése esetén az uraság büntetését helyezte kilátásba. A katolikus Bedő azonban nehezen találta meg a hangot a két falu többségében református lakosságával, akik a gazdatiszt rideg parancsolataival a saját vallásuk diktálta, a méltó halálról és végtisztességről alkotott, igen szilárd – ám járvány idején semmiképpen sem kifizetődő – képet állították szembe.

Hogy a „ragadozo nyavala” mekkora pusztítással járt, azt jól érzékeltetik a provizor által szolgáltatott számadatok:

„(…) a’ mint már 2da 8bris 230 Ember holt megh, és Actu[10] betégh talaltatott 80. migh ekkoraigh Istennek legyén hála valami jo vagyonos Gazda Ember csak egy sem esett ell, hanem csak az nevendek cselegyeik, Feleségeik, és némely fertálos gazdácskák[11] circiter[12] kilencen; és hol mi gyütt ment szolgák, és Pastorok, a’kik az Ma[s]t[a]ni Torok tartássában gyakorta s- örömest foroghnak.”

 A tiszttartó sorai az uradalmi gazdálkodás szempontjai szerint gyakorolt „népesítéspolitika” jellegzetességeire is rámutatnak. A XVIII. században a bicskei tiszttartóság bevételeinek tetemes része a bérbe adott regáléjövedelmekből és az adókból folyt be, majorsági gazdálkodást jelentős mértékben még nem folytatott az uradalom. A masszívabb adóalapként szolgáló telkesgazdák így nyilván fájóbb hiányként jelentkeztek volna, mint a „gyütt ment szolgák és Pastorok”.

A levél további bekezdéseiből a gazdatiszt és a falusi magisztrátus keserű küzdelme bontakozik ki:

„Hogy pedighlen Excellentiad nékem irot Levelében föl tett Parancsolatyát ertvén, mostanában is mégh ujra kévántam Vasárnapi napon az Templomok elött mind Fölseghes Urunk Nemes V[árme]gye altal ki adot Rendelesit publicaltotnyi,[13] nem különben Excellentiad nékem irot Levele tenora Szerent valo[14] Parancsolattyát ell olvasnom és megh hirdetnem az egisz kösségh elött; hogy az ki adot Parancsolatokat observallyák, és az Szügseghes rendelesseket meg tegyek = maskepp a’ M[éltósá]gos Uraságh kemény büntetessét ennek utana is, a’kik eletben megh maradnak ell nem kerüllik, és hogy az Nemes V[árme]gyétül ha más kép nem cselekesnek [sic!] kentelenittetem assistentiat[15] is kernem, a’mintis Ordinarius Vice Ispány Uramnak megh is irtam, mellyekre az Birák mind közönséghessen azt feleltek, hogy valamint hogy az szomszed infectus[16] helseghekben is sehol nem observaltatott azon Parancsolatoknak megh tartássa, ugy eök is az tisztességhes temetestül, és hogy az eö betegjeik az egességhesektül Separaltossanak[17] per absolute[18] nem cselektik [sic!], ha mingyárt Excellentiad velek akar mit cselekszik is arrul nem tehetnek.”

Amint láthatjuk, az államilag elrendelt intézkedéseket egyáltalán nem tartották be univerzálisan; a szomszédos helységekben való renyhébb védekezés érveket szolgáltatott a falusiak kezébe a tiszttartó népszerűtlen fellépésével szemben.

Nem volt ez másként az uradalom északi településén sem:

„Mányon pedighlen Isten kegyelmébül már lassanként szünik, a’ hol is a’ 12. 9bris 265 holtanak megh, azokis a’ szomszed helséghekhez alkalmaztatván magokat sokat magok szerént temetkeznek, semmit velek nem tehetek, az tudvalevö Parancsolatoknak nem engedelmeskednek, haszontalannak tartvan hosszas ideigh való strasallasokat megh is ell terjedet kösztok az dögletes nyavala azt allitjak.”

A „hosszas ideigh való strasallas” voltaképpen a vesztegzár fenntartását jelentette. Csekélyebb termésű évben ez akár katasztrofális következményekkel is járhatott azokra a falvakra nézve, ahol a lakosság vagy a felsőbb vezetés nem gondoskodott idejében a kellő raktárkészletek felhalmozásáról. Bicskén és Mányon szerencsére megtörténtek az óvintézkedések, ahogyan erről a tiszttartó is beszámol:

„Ami pedighlen a’ mostany P[rae]clusio miat eshetö nyomoruságokat, ugy az éleséghben való szügséget illeti, migh ekkoraigh Istennek legyen hala folyatkozást nem szenvedtek, mivelly gyakorta általam mighlen nem P[rae]cludaltottak házrul házra parancsoltattam, hogy magoknak fel Esztendöre való, só, és Liszt beli P[ro]visioval[19] legyenek, a’mint is nagyon akitül jobban lehetett iparkodtak, s- magokrul P[ro]videaltak,[20] a’kitöl pedighlen nem oly hossas üdöre lehetett, most már az Szaroz Malmok ell keszülvén minden Szegény Ember magat abban segitheti örölhet.”

A pestis Bicskén 1740 februárjáig tartott; a falusi bírák 1740. április 13-i testimonialisa (MNL OL P 1327 SN.) szerint ebben a hónapban halt meg az utolsó áldozat, a járvány elhagyta a helységet.

A falusi magisztrátus – retrospektíve – egészen másképpen számol be a helyzetről: vélekedésük szerint eleget tettek a felsőbb parancsoknak, a „torok tartását” és a tiszttartóval tett vitát nem említik a levélben. Felsorolnak azonban néhány jellegzetes „gyógymódot”, a pestis elleni védekezés „háztáji” stratégiáit:

„Mi, Biskei Birák és Esküttek, adgyuk tudtara mindenekk a’ kitt illet, hogy minek utánna Istennek ostora és csapása az ö Szent Irgalma által meg szönt volna, és a’ 18-va Februarii Betegünk sem Halottunk nem lett volna, ezen üdö alatt, ugy mint 54 napok alatt, az egéß Helységh, mind a’ Visitatiok idejéig, ugy mint Maii alább meg-irtt napig egésségessen meg-maradott. Nem különben ezen Contumatcia[21] alatt Tekintetes Substitutus[22] Vice Ispány Liptay Ferencz Urunk kemény paroncsolattyátul ruhák szellőztetésével, és Házaink füstölésevel az emundatiot[23] végben vittük, p[ro]prie[24] pedig ante visitationem[25] Házrul házra az infectiobul[26] föl gyogyult és meg-holt ágyi és minden féle ruhainkat ößve hordván szekerekre, az magúnk Határára ki vittük és meg-égettük. Errül adgyuk azon Hit alatt ezen Testimonialisunkat, mellyel Hittel [sic] az egéß Helységhhez kötelessek vagyunk.”

Az „emundatio”, a járványsújtotta házak megfüstölése a korábbi korokból megmaradt módszerként jól megfért a központilag ellenőrzött vesztegzárral, ahogyan a szellőztetés és a ruhák-ágyeműk elégetése is, amelynek minden bizonnyal éppen annyi rituális jelentősége lehetett, mint amennyi gyakorlati haszna volt.

A pestis Bicskén és Mányon végeredményben azért érhetett véget, mert egyszerűen kifulladt: a református és katolikus halotti anyakönyvek (MNL OL X 2093; uo. X 2213) tanúsága szerint százak vesztek oda mindkét helységben, főképpen az idősek, a gyermekek és a legyengült szervezetűek között, a járvány tehát tulajdonképpen elvitte, akit csak lehetett, pusztán az életerős, fiatal embereket kímélte meg. Nem volt ritka, hogy egy-egy háztartásban minden napra jutott haláleset; a reformátusok lajstroma szerint arra is akadt példa, hogy egy anyát fiával temettek egyazon koporsóba. A rendkívül magas halálozási ráta (egy napon néha 25-30 embert is kellett temetni) súlyos terhet rótt a falu népére, nem pusztán érzelmi szempontból, hanem a munkaerőkiesés és a „temetőgép” leterheltsége tekintetében. Bicske és Mány szerencséjére a járvány még a nagyobb tavaszi idénymunkák előtt levonult, így a jócskán megfogyatkozott földnép, ha nem is töretlen erővel, de képes volt újraindítani a falu gazdaságát 1740 tavaszán.

3

4

A Zichyek zsámbéki pestiskápolnája és fogadalmi oszlopa. A képek forrása: Magyar Nemzeti Digitális Archivum, ill. https://www.zsambekinfo.hu/latnivalok/pestis-kapolna-zsambek/

A falusi lakosság minden tagja társadalmi állásához, kulturális hozadékához mérten próbált viszonyulni a pestishez. Az egyszerű gazdák számára, akiknek érdemi fegyverük semmiképpen sem lehetett a veszedelmes epidémia ellen, mindenképpen megnyugvást, belső békét nyújtott halottaik méltó eltemetése, még akkor is, ha így nyíltan szembe kellett, hogy szálljanak a vármegye és az ország rendelkezéseivel. A tiszttartó erélyes intézkedései, amint láthattuk, nem hoztak valódi eredményt a járvány mérséklése szempontjából: érdeminek mondható közbeavatkozásként csupán a készlethalmozást és az elzárás mindenáron való fenntartását lehetne említeni. Végeredményben a bicskei uradalom „átúszott” a pestisjárványon, hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a századelő éhínségein és járványain: belső tartalékainak felélésével, összetartással és elszigeteltséggel biztosították, hogy a következő generáció minél kevésbé meggyötört hátországgal foghasson neki a gazdálkodásnak, az életnek.

 

[1] folyó hó 22-én

[2] vesztegzár, zárlat

[3] elővigyázatosságok

[4] „a rendelkezéseket kihirdették”

[5] rendelések

[6] „pontról pontra betartassanak”

[7] körülményekre

[8] megakadályozni

[9] itt: hiszik, követik

[10] eddig

[11] negyedtelkes jobbágyok (a bicskei lakosság többsége)

[12] körülbelül

[13] kihirdetni

[14] a levél tulajdonképpeni értelmével összefüggő

[15] segítséget

[16] fertőzött

[17] elkülöníttessenek

[18] egyáltalán

[19] tartalékokkal

[20] gondoskodtak magukról

[21] itt: karantén, elzárás

[22] helyettes

[23] tisztítást

[24] különösképpen, kifejezetten

[25] a látogatás előtt

[26] fertőzésből


Látogatóink

1.png6.png7.png7.png2.png
Ma23
Tegnap36
Héten149
Hónapban702
Összesen16772

Éppen online

1
Online

2021-09-24