13-01.jpg

„a papnénak szabad elvetélni, ahhoz nem jönnek ugy-e a csendőrök!?” Lelkészi egyke-jelentés Baranya megyéből (1934)

A két világháború közötti Magyarország társadalmi életéről szóló – főképp értelmiségi – diskurzusokban nagy port kavart az ormánsági egyke-kérdésről szóló vita. A Nyugat hasábjain jelent meg 1933-ban Illyés Gyula Pusztulás című esszéje, amely a dél-dunántúli németek magas termékenységét a helyi magyarság életére nézve aggasztónak, sőt, a hitleri terjeszkedés árnyékában kifejezetten veszélyesnek tűntette fel. Bár a dél-dunántúli németek körében is könnyen találkozhatunk alacsony termékenységű családokkal (így különösen a Tolna és Baranya megyei völgységi svábok esetén), a magyarok kiveszésének képét, az emiatti erős aggodalmakat mélyen áthatotta a trianoni szerződés okozta veszteség- és kiszolgáltatottságérzet.

A cselekvési vágy, a nemzetpusztulás megakadályozásának óhaja többek között a termékenységcsökkenéssel foglalkozó demográfusokat, orvosokat és lelkészeket is lépésre ösztönözte. További, adatgazdag kutatások, inspiratív eszmecserék és természetesen néhány politikai intézkedés is született a korszakban. Fülep Lajos, a kiváló művészettörténész ekkor a Pécsvárad melletti Zengővárkony református lelkészeként maga is erősen motivált volt abban, hogy a csökkenő termékenység irányának megfordításában tevőleges szerepet vállaljon. Amellett, hogy ő inspirálta Illyés Gyula nagy hatást kiváltott sorait, esperesén, Nyáry Pálon keresztül elérte, hogy az Ormánságot is felölelő Felsőbaranyai Egyházmegye lelkészei számára egy kérdőív kerüljön kiküldésre. Ennek az ívnek a kérdéseit Fülep az Ormánság-kutatásban máig meghatározó kákicsi lelkésztársával, Kiss Gézával együtt állította össze.

A kérdések nem ragaszkodtak kizárólag a termékenységi értékek felméréséhez, ennél sokkal több volt a céljuk. A helyi lelkészek beszámolóin keresztül kívánták ugyanis felmérni az egyes községek gazdasági, társadalmi és néprajzi adottságait, így konkrét kérdéseket tettek fel a gazdálkodás formájára, a kertkultúra terjedésére, a családi élet minőségére, a magzatelhajtási gyakorlatokra, a helybéli németek számára, viselkedésére, a lakosok magyar érzelmére, a hagyományos viselet, énekek, táncok őrzésére. A lelkészek zömmel kimerítő képet nyújtottak falvaikról, ki erőteljesebb, ki békésebb hangot megütve.

A forrásanyag Fülep Lajos hagyatékában maradt és egészen az utóbbi évekig nem került feldolgozásra. Reményeink szerint azonban a jövőre megjelenő, a teljes anyagot közreadó forráskiadvány jelentős mértékben árnyalni fogja a korszak társadalmáról nyert ismereteinket. Azonban addig érdemes vele itt megismerkednünk: alábbiakban a cúni lelkipásztor, Gyenis János jelentését bocsátjuk közlésre.

Koloh Gábor

 

MTA Kézirattár, Ms 4593/181.

Cun.

       Nézem a nem is nagyon régi egyházi adófőkönyvet. Mennyi változás 25 év alatt! Mennyi régi név tünt el s mennyi uj – legtöbbje idegenhangzású – vetődött föl e kis falu életében. Mintha egy sötét, gonosz kéz törölte volna el e neveket e falu történetéből. Már csak a multé sok jó magyar név. Hogy milyen lesz a jövendő, azt csak az Isten tudhatja.

       Sajnos, a helyzetkép felvázolásához igen kevés adat áll rendelkezésemre; jóformán csak a születés–halálozás számadatai. De elköltözés, kivándorlás, beköltözés, régebbi évek lélekszáma sehol nincsenek feljegyezve.

       A legrégebbi anyakönyv tanusága szerint 1795. esztendőben lett Czun leányegyház; két év mulva már elszakad Kémestől s anyaegyházzá lesz. Erre az adott alkalmat, hogy Kémesen leégett a fatemplom s közösen kellett volna ujat építeni a környező falvaknak. Ezek aztán arra az álláspontra helyezkedtek, hogy, ha már építenek templomot, maguknak építenek s nem a kémesieknek. Hogy ebben az időben mennyien lehettek a reformátusok, nem lehet tudni. Sejtésem szerint kb 150-en; tehát kevesebben, mint ma. Ezt arra alapítom, hogy most 1933-ban 270 a lélekszám s 1799-től 1933-ig 162-vel több volt a születés, mint a halálozás. Ezenkivül bizonyára többen el is költöztek a faluból nagyobb helyre, Pécsre, Siklósra; sőt Amerikába is mentek többen.

       Ha nézem a régi anyakönyvek születési és halálozási számait, úgy látszik, mintha 1880 után kezdték volna itt az egykézést. Vagy talán 1840-ben ismerkedtek meg e testet–lelket megmérgező betegséggel. Ha sorbavesszük azokat az éveket, ahol nincs természetes szaporulat, vagy éppen fogyás van, azok javarészt az 1800-as évek közepétől, de méginkább az 1900 után dominálnak. Fogyás van 1803, 1804, 1821 (itt súlyos himlőjárvány dühöngött), 1835, 1841, 1842, 1844, 1845, 1846, 1847, 1848, 1849, 1853, 1854, 1855, 1858, 1859, 1861, 1862, 1867, 1871, 1872, 1873, 1874, 1877, 1878, 1884, 1886, 1888, 1889, 1891, 1892, 1893, 1897, 1898, 1899, 1904-től 1914-ig, 1916-től 1919-ig, 1921-1929-ig, 1932. éveknél. Milyen nagyarányú növekedésnek kellett lenni a többi években, hogy a fogyás mégis 162 vel kevesebb, mint a növekedés!

       Régi sematizmus szerint 1886-ban 332 református, 33 egyéb vallású, 1912-ben 348 ref, 114 egyéb, 1933-ban 265 ref és 335 egyéb lakosa van Cunnak. Az 1933-as népszámlálási adatokhoz meg kell jegyeznem, hogy egy ujabb pusztával bővült a község, ahol 93 r. k. és 6 ref. lélek volt. A régebbi adatoknál (1886 és 1912-ben) nem tudom, számították-e a községhez tartozó pusztákat, ahol az uradalmi cselédség mindig katholikus volt tulnyomó részben. Az a gyanum, hogy csak magát a falut számították 1886-ban, 1912-ben pedig a falut és három pusztát, 1933-ban pedig a falut és négy pusztát. Ha az 1930-as adatot véve csak magát a falut számítanánk, akkor 232 ref és 96 egyéb ( r. k.) vallásut kellene felvenni.

       Cunban eddig még nincs sváb bevándorlás. Itt a kihaló házakat inkább a pusztákról letelepülni vágyó cselédség s a letelepedő cigánykupecok foglalják el. Ahol most katholikus lakik, az mind református család háza volt. Lassan-lassan nemcsak a ház, hanem a föld is csuszik át a bevándorlók birtokába. Ma még szegények, pár hold az övüké, de feles és harmados munkát vállalnak, s azt nagyon jól művelik. Szorgalmukkal elérik, hogy a család nélkül maradt öregek birtokát ők kapják meg feles müvelésre.

       Hála Isten, nem általános tünet a cuni reformátusoknál a földtől való irtózás. A közeli multban is egyik ref. gazda (egy gyermekes) a gyermektelen rokonával közösen 100 hold vizenyős földet szerzett, melyet csatornák ásásával használható szántófölddé művelt. Némely gazda, sajnos ezek mind egygyermekesek, nagyon földéhes s a kihaló családok földjeit vagy a tönkrejutottakét igyekszik megszerezni. Alapjában véve a cuni református jól gazdálkodik és elég szorgalmas nép. Télen a férfi népség jóformán csak a ház körüli gazdasági munkát és a részért való erdőirtást végzi; a nők fonnak, szőnek. Sokan eladásra is. Iparos négy van a községben. Kettő református, kettő katholikus. Az egyik bácskai magyar. Az egészen szegény reformátusok közül kerül csak ki iparos.

       Kevés azoknak a száma, akik munkabirásuk ellenére is felesbe munkáltatják birtokukat.

       A háború előtt többen mentek Amerikába, ahol bányákban, gyárakban kerestek elhelyezkedést. Tudomásom szerint kettő kivételével hazajöttek. Az onnan hozott pénzt hamarosan elvesztették részben könnyelmű életmódjuk miatt, részben a háború okozta gazdasági leromlás miatt.

       Némelyek Pécsett, vagy más nagyobb helyen kerestek és találtak elhelyezkedést (házmester, rendőr).

       Számításom szerint, ha csak a születési és halálozási számokat veszem alapul, igy változott a ref.-ok száma:

1800-ban         135

1810-ben         185

1820-ban         233

1830-ban         278

1833-ban         286

1840-ben         313

1850-ben         310

1860-ban         332

1870-ben         359

1880-ban         342

1890-ben         358

1900-ban         361

1910-ben         354

1920-ban         285

1930-ban         265

1933-ban         270

       Bevándorlásnak vehető még az is, hogy kath. szolgalegények szegődtek el ref. gazdához s a faluban maradtak vőnek. Ezek át is tértek ref. vallásra.

       A régi viseletet teljesen elhagyták. Már csak az öreg asszonyok némelyikén lehet látni a magaszőtte kebélt. A régi, szép népdalok helyét elfoglalta a gyorsan feltűnő és még gyorsabban letűnő mai nóta. Népszokások lakodalmak, komabálok alkalmával még előtünnek, de keverve a mai élet nyomorúságával. Alighanem hamarosan a multé lesz ez is.

       Úrgyűlölet! A régi jobbágy-nép érzésvilága él az emberekben. Szemtől-szemben meghunyászkodó, a hát mögött fogát csikorgató és öklöt rázó. Egyébként gyáva, gerinctelen nép, kinek nincs öntudatos meggyőződése se vallási, se politikai téren. Az urat, aki szerinte nem dolgozik, hisz nyáron hűs irodában, télen fűtött helyen ül, irigyli és – mondhatnám – gyűlöli. Ami nem töri föl a tenyeret, az szerinte nem munka. „Milyen könnyű a tisztelendő urnak (hátmögött csak „a papnak”), vasárnap elmondja azt a prédikációt, aztán kapja a sok fizetést.” „Mi két hétig járunk kapálni azért, amit a doktor fél óra alatt megkeres.” – Nem egyszer hallottam ilyeneket.

       Az egykézés erkölcsi hatása: az erkölcstelenség. Sorra lehet venni a házasokat s majd mindeniknél vagy az ember, vagy a nő szeretőt tart. Vagy mind a kettő. Merik csinálni, nem kell félni a következményektől. Nem egy asszony van, aki egyszerre 3–4 szeretőt is tart az ura mellett. Egy apa a két fiával és a zsidó boltossal osztozik egy nőn, kinek ura és felnőtt fia van, azonkivül Vajszlóba jár be szeretkezni még 3–4 megszokott helyre.

       Ma már olyan kitanultak az asszonyok, hogy nem kell orvos, vagy bába, maguk is elintézik házilag. Az anya, az anyós sokat tud! Egy asszony a menyét szabadította meg vadmályva gyökérrel háromszor lány korában még, negyedszer menyecske korában. A magzat már olyan érett volt ekkor, hogy sirt is. A menyecske belehalt. A kórágyon vallotta ki, hogy anyósa csinálta a műtétet s a magzatot a ludól alá ásta el. Használják még a gyürücskefát, libatollat is a terhesség megszüntetésére. Preventiv szer a méhgyürü, valami ecetsavas golyócska a hüvelybe téve, coitus interruptus, condon. Jól bevált szer az elmaradt menstruáció megindítására a megkenés is. Mikor egy-egy abortus után beteg az asszony, azt mondják: a hideg leli. Persze azért mindenki tudja, hogy a „rossz nyavalya” van rajta. Jellemző a következő eset a népre. Még 1932/33 telén feleségem, ki harmadik gyermekünkkel volt áldott állapotban, megerőltette magát a munkában s majdnem abortált. Az orvos utasítására, hogy megmaradjon a magzat, ágyba feküdt. Istennek hála, nem lett semmi baj, ma örömmel gyönyörködünk a tiz hónapos Mártuskánkban. A faluban összesugtak az asszonyok, mikor megtudták feleségem betegségét: „a papnénak szabad elvetélni, ahhoz nem jönnek ugy-e a csendőrök!?” Természetes elhallgattak, mikor megtudták a valót.

       A családi élet is elég laza erkölcsi szálakkal van összekötve. Nem botránkozik meg senki azon, ha egy leány és egy legény összemennek anyakönyvvezető és pap nélkül. Sőt ha a leányasszony félévenként váltogatja az emberét. A gyermekek a nemi élettel egyébként elöbb megismerkednek, mint elérnék a nemi érettség korát.

       A menyecske, akár szülői házban marad, akár férjének házába kerül, az első 3–5 évben a házi munkából nem igen veszi ki részét. A mezőre kijár dolgozni, de ott sem erőlteti meg magát. Nagyon ritka, ha az első évben áldott állapotba kerül. Előbb vagy utóbb terhességbe jutván az egész falunak szóbeszédre ad alkalmat. Ugy beszélnek róla, mint valami unicumról. Nem nagyon becsülik azt, aki „annyit potyogat magából, mint a nyuszka”. Most az egyik jómodu menyecske második gyermekével van áldott állapotban, de közismert dolog, hogy csak azért, mert első gyermeke születése óta háromszor abortált (3 év alatt) s már nem merik ismét megismételni, félnek a katasztrófától. Inkább legyen meg a második.

       Ha sorba vesszük a házakat, ill. a házastársakat, gyermektelen van 14, egykés 38, kétgyermekes 20, 3 gyermekes 5, négy gyermekes 1. – Rokonok nem házasodnak össze. – Egészségi viszonyok a megszokott. Sulyos Tbs-s nincs. Nemi bajok terjedéséről nincs tudomásom. A vallásos élet külsőleg megfelelőnek mondható. Urvacsorázók száma azonban elég alacsony. Komoly keresztyének – sajnos – nincsenek. Fényüzés eléggé dívik.

       Mikor beszélgetés közben ráterelődik a szó az egykére, inkább hallgatnak vagy semmitmondó megjegyzéssel ütik el.

       Telepítésre alkalmas hely Cun, mert még uradalom (1000 kat. hold, 960 kat. hold, 350 kat. hold és 100 kat. hold terjedelmüek) van a község határában.

       A házszám a községben 80. Ebből már csak 57 ház a reformátusoké. Veszni indult ház ezek közül 20, ahol nincs utód, vagy ha van, már mint vő, vagy menyecske vidéki faluban él.

       Vázlatosan ebben foglalhatom össze a Cunra vonatkozó adatokat.

       Segítségemre volt az, hogy a községünkben lévő kenőasszonytól sok mindent megtudtam, bár magára nezve kompromittáló adatot nem mondott.

Cun, 1934. március 27.

Gyenis János

ref. lelkész


Látogatóink

1.png2.png2.png6.png9.png
Ma17
Tegnap41
Héten251
Hónapban308
Összesen12269

Éppen online

1
Online

2021-05-09