A magyarországi népszámlálások 1869 óta hozzávetőlegesen tízéves intervallumokkal ismétlődnek (a hozzávetőlegesség nem szorul különösebben magyarázatra, ha csak arra gondolunk, hogy az idei népszámlálás is rendes körülmények között tavaly lett volna megtartva, de ugyancsak a már bevett ütemet bontották meg 1941-ben, 1949-ben és 2001-ben is). Az 1869-i évi népszámlálás lakásívei közül több fennmaradt, amelynek elsődleges oka, hogy a vármegyei hatáskörben végzett felmérés iratait a helyi levéltárak őrizték meg. Ahogy a közelmúlt nagyobb volumenű MOSAIC-kutatási projektje is ráirányította a figyelmet, Erdély és a Felvidék számos iratanyaga mellett (mely utóbbiak a FamilySearch-oldalon is elérhetőek, digitálisan), néhány magyarországi településről is megmaradtak az eredeti népszámlálási felvételek. Sőt, esetenként ezzel együtt az 1850-es évek népszámlálásaiból is maradhattak fenn primer, nominális adatokat tartalmazó iratok, ahogy azt Bonyhád vagy Mezőberény esete példázza. Ennél szisztematikusabb és a mai Magyarország területére kiterjedő, mintavétel-szerűen, tehát nem teljes egészében megőrzött, nominális népszámlálási anyag 1970-ből is hozzáférhető a kutatók számára. Ennek kiaknázása még kezdetlegesnek tekinthető, mindössze néhány tanulmány dolgozta fel az ebből nyerhető adatokat, amit nemcsak a személyes információk különös védettsége indokol, de az is, hogy relatíve túl friss ahhoz, hogy a történeti demográfiai kutatások terepe legyen, a szociológusok és demográfusok számára pedig már valamelyest réginek számít: egyelőre tehát holttérben helyezkedik el.
Mindezen ismeretek felvázolása azért is indokolt, mert népszámlálásaink kapcsán beletörődéssel vesszük tudtul, hogy a köztes időre vonatkozóan nem remélhetjük e ritka értékes, informatív kincsnek, a nominális népszámlálási iratanyagnak a kiaknázását, hiszen ezeket mint manapság, úgy a korábbiakban, kötelezően megsemmisítették és ritka kivételnek számít egy olyan egység megmaradása, mint az 1941. évi népszámlálás fővárosi lakásívei. Ezek után tehát különleges jelentőségűvé válnak a századfordulótól fennmaradt és mindmáig kiaknázatlan községi gyűjtőívek, amelyek lehetőségek adnak a megsemmisített nominális adatállomány részleges pótlására. Az itt közölt 1930-as népszámlálás vajszlói (Baranya megye) községi ívéből ugyanis jól látható, hogy a megsárgult lapra általában ceruzával írt, egyre fakuló adatok tételes felsorolásai az egy községben élt háztulajdonosok nevének, házuk lakottságának és az ott élők nemek szerinti megoszlásának. Ezek feldolgozásával egyrészt az eddigieknél jóval finomabb adatokat nyerhetünk a háztartások nemi összetételére, de a lakatlan ingatlanokra vonatkozóan is koncentrált kutatások végezhetők (eldőlhet tehát, hogy amikor Illyés Gyula a Pusztulás című útirajzában lakatlan utcákról írt, valóban általános képet mutatott-e be, vagy – ahogy Braun Róbert válaszolta, Illyés mindössze egy kiragadott példából általánosított). A feldolgozás másrészt lehetővé teszi, hogy a neveket a lakcím ismeretében közvetlenül – vagy, ha rendelkezésünkre áll és így biztosabb alapon, a választói névjegyzékekkel egybekötve közvetve – az anyakönyvhöz csatoljuk. Ezzel az eljárással pedig megnyitjuk a lehetőségét annak, hogy a háztartások nemek szerinti összetételét a háztulajdonos életkora és foglalkozása függvényében elemezzük, ami számos új felfedezésre nyit alkalmat nemcsak a történeti demográfia, de a gazdaság- és társadalomtörténetírás számára is.
Koloh Gábor
A közreadott forrás a HU-MNL-OL-XXXII-23-h-1930-205. Községi gyűjtőív és összesítőív, Baranya vm. alatt található meg.
